félig üres
hopp andrás
Csaplár Tünde és Pálinkás Ede találkozása általában a hét páratlan napjára esett a Boráros téri visszaváltó ponton. Bár egyikük egy randalírozós válás hivatalos végét várta, míg a másikuk teljes tanácstalanságában még el se jutott a házasságig, mégis türelmesen álltak sorban az automatánál, böngészték a telefonjukat, előreengedték a derékszögben görnyedő nyugdíjasokat. A Tünde boros, vermutos üvegeket vitt vissza, az Ede többnyire sörös dobozokat, literes műanyag palackokat. Mindkettőjük zsákjában megbújtak tömény szeszes palackok is. Szerették ezt a gépet, mert fennakadás nélkül elfogadta az összes tételt, pedig úgy nézett ki, mint az összes többi automata. Nem kellett csengettyűt nyomogatni, értetlenkedő bolti dolgozóra várni.
Látásból felismerhették egymást, hiszen rajtuk kívül csak a szedett-vedett guberálók fordultak meg sűrűbben a ponton, de talán a hely közönséges jellege miatt nem akartak többet meglátni a másikban. Mindketten ügyeltek az ápolt külsőre, párkereső allűrök nélkül: a Tünde gondot fordított a vállig érő frizurájának friss, fésült állapotára, a diszkrét sminkre és az Ede sem feledkezett meg a rendszeres borotválkozásról, illetve körszakállának precízen vágott kontúrjáról, ami komoly odafigyelést igényelt. Sosem viseltek gyűrött, foltos ruhát. Mivel napi szinten vevőket szolgáltak ki, a megnyerő megjelenés munkahelyi követelmény volt: a Tünde egy felkapott játékboltban dolgozott eladóként, az Ede pedig világmárkás háztartási kisgépeket vett át vevőktől garanciális szervizre.
A hasonló szokásaik és adottságaik azonban a kollégáikra nem tettek meggyőző benyomást. Munkaköri foglalatosságok között az Ede közvetlen kollégái a háta mögött „felrobbanni készülő szeszkazánnak“, Nagaszaki Edinek, ügyfelek jelenlétében Ede Szakinak hívták, ráutaló és látványosan provokáló magatartással pedig kerülték az öngyújtók, gyufák használatát a közelében. A közvetett felettese „HR kockázati tényezőnek“ jelölte meg egy teljesítményértékelő feljegyzésben annak ellenére, hogy megfelelő színvonalon végezte a munkáját, bár előfordult, hogy figyelmetlenségből konyhai mixer szárat próbált hajgöndörítő készülékbe helyezni, illetve hibás elektromos fogkeféhez porszívó gégecsövet rendelt.
Nem hivatalosan a Tünde sem nyerte el a legnépszerűbb dolgozó címet a munkahelyén. A bolt irodahelyiségében a kollégái a hígítónak és körömlakklemosónak külön széfet tartottak fenn egy cipődoboz formájában, filctollal írt felirattal: „Veszélyes! Emberi fogyasztásra nem alkalmas!“. Legalább annyira otrombán kizárólag őt, a Tintás Tündét bízták meg az olyan kézügyesség-fejlesztő játékok bemutatásával, mint a Jenga és a macskabölcső, holott ismerték a kézremegéssel járó tüneteit.
A munkahelyen kívül sem leltek sok szimpátiára, csupán alkalmi, félidegen koccintós társaságra a lakásukhoz közel eső sarki kocsmákban, kávézókban. Ebben a közegben hiába próbáltak feloldódni, mert csak mások nyűgös sorsát voltak kénytelenek követni személyesen és a közösségi hálón egyaránt, ami túlságosan hasonlított a sajátjukra. Inkább otthon maradtak. Semmi sem utalt arra, hogy a munka és magánélet terhes egyensúlyában bármi is megváltozhat.
Amilyen egyhangúnak tűntek a mindennapjaik, olyan váratlanul cáfolt rá egy kora áprilisi délelőtt a dolgok megváltoztathatatlan állására. De legfeljebb egy megkésett áprilisi tréfa kedvéért lehetett szó életbevágó tervekről, megfontolt szándékról, hiszen ez a nap is úgy indult, ahogy az összes többi, azzal a különbséggel, hogy a szikrázó, tavaszi napfény ellenére mind a ketten szokatlanul elázva érkeztek a visszaváltó pontra.
Több, mint egy fél rekesz Radeberger, nyolc darab mini Ballantine’s és a névnapjáról maradt két doboz Cherry Queen konyakos meggy elfogyasztása után Ede a nagy rutinjára támaszkodva navigált a bejáratott útvonalon, de váratlanul, lendületből lefejelt egy parkoló automatát, aztán a lakácskulcsával próbálta kinyitni a REpont fotocellás ajtaját, ami rendszerint késleltetve reagált a mozgásra. Rácsodálkozva az őt figyelő idegen arcok jelenlétére, valami olyasmit mondott a sorban állóknak, hogy az előző héten még kulccsal kellett nyitni az ajtót, amit törzsvásárlók igényelhettek a vevőszolgálaton.
A közlése után nem sokkal arra eszmélt, hogy ostobaságokat beszél és inkább elhallgatott a frissen szerzett puklival a homlokán. Krónikusan másnapos mosolyával éppenséggel viccesnek találta ezt a jelenetet, de az elemi fáradtság okán csak annyit tudott elképzelni, hogy onnan hazaérve tölt magának még egy italt, de csak félpohárral. Azután megpróbálja felezni a felet. Aztán lesz valahogy.
Miután a kilencvenhét éves anyjától kapott apanázsnak köszönhetően Tünde ünnepi hangulatú, „vörös szőnyeges estét“ szervezett magának minőségi italokkal és a koktélok keverési arányának játékos összevisszaságával, bogyós nektárokkal dúsított Negronikkal, a tévében bömbölő MTV 90s csatornával, az otthonról való elindulás neki is nehézkesnek bizonyult. A macskáját véletlenül kizárta a lakásból, visszamenni érte fizikai képtelenség lett volna számára, holott mindig kiborította a szomszéd ételhordóját, aztán a célállomás felé haladva egy törpe schnauzer pórázába gabalyodott bele és menthetetlenül el is terült volna az aszfalton – szilánkos csörömpöléssel és hajléktalan frizurával, a felháborodottan csaholó ebhez képest is egy alacsonyabb szinten –, ha nem tud megkapaszkodni az Ede által lefejelt parkoló automatában.
Miután eltávolodott az ugatás és a forgalom lüktető zaja is alábbhagyott, a hülye bámészkodók is továbbmentek, és normális lélegzetvételhez jutott, csak abban érzett megkönnyebbülést, hogy a boltban még nem kérték a gumizás bemutatására két parkoló autó között. Pánikszerű sírógörcs környékezte. Átkarolva az automatát azon agonizált, hogy hogyan jusson el az egyik automatától a másikig anélkül, hogy a fennmaradó százötven méteren ne hulljon végérvényesen darabokra. Nem hallott oda nem illő hangokat a fejében, még csak nem is jutottak eszébe mások által tukmált életvezetési tanácsok, csak egy belső késztetésnek engedve hagyta magát unszolni, hogy változtasson az életén. Valahogy. Mire a visszaváltó ponthoz ért, csak az Edét találta a helyiségben. A többi naphoz képest a mai napon valamit láthatott a Tündében, mert egyből felajánlotta a segítségét.